Kenyai Napló 2011
I. rész. Mount Kenya
10. 6.Péntek
Indulás Salzburgból 6.35 h-kor. a Cirrus Airlines járatával. Egy kis
kétmotoros, légcsavaros gép. Ülőhellyel 30 utas számára, de csak tízen voltunk.
Egy óra alatt Zürich –be repített. Hát ez egy
k. nagy reptér. Ennek ellenére mégis könnyen megtaláltam mindent. Meglátszik
hogy nemzetközi reptér. Bármilyen nyelvet beszéljen is az utazó, az egyértelmű,
és egyszerű táblák segítségével gyerekjáték eligazodni. Most hirtelen eszembe jutott a Moszkva tér
Budapesten, amikor az átépítés után nehéz volt eligazodni rajta. Pedig az
mennyivel kisebb. Már a gépre is be lehetett szállni. Ez nagyságát nézve, pont
az ellenkezője annak, amivel ide repültem.
Eddig minden OK. A gépre
felengedtek. Tv is van minden háttámlába építve. Meg sok kezelő gomb, lesz
mivel szórakozni az úton. A következő lépés, hogy engedjenek be Kenyába, mert
nincs védőoltásom, se vízumom, se még nem tudom mi nincs. Aztán hogy legyen meg
a csomagom is. Ne hogy úgy járjak, mint Satu cimborám. Kijött Skóciába a
felföldre túrázni, de a csomagját elkeverték, és vissza küldték Budapestre.
Zürich – Nairobi 6089 km,
hosszú az út, bőven van időm.
Miért nincs vízumom meg
egyebek? Ez az utazás hirtelen elhatározás volt. Felhívott Robi, mászó társam.
Az Osztrák Alpokban másztunk együtt klettersteigeket. Én ott élek, ő pedig
kijárt mászni. A klettersteig utakról két könyvet írt eddig, Az Osztrák Alpok
nem csak hegymászóknak. Címmel. Szóval, Róbi felhív.
- Oszkár nem jössz megmászni
a Mont Kenyát, a Lenana csúcsot, 5000
m.
- mikor?
- 10 nap múlva indulok másfél hétre
- ha kapok repülő jegyet,
megyek.
Az Össterreiche Alpenverein
tagsági igazolványom biztosítása, erre az útra is érvényes. Védőoltásokat
beadatni egy Afrikai utazás előtt javallott. De már hónapokkal előtte el kell
kezdeni, hogy a hatása az utazáskor már megfelelő legyen. Tehát ezzel nem kell
foglalkoznom. Remélem a hatóságokat sem érdekli.
A vízum megszerzése szintén idő, majd a helyszínen csak megoldom valahogy. A pénzük a Kenyai Shilling, a KES. Ezt majd ott
válltok, ehhez USA dollárt kell vinnem, de 10 évnél nem régebbieket, mert
azokat nem fogadják el. Ezzel volt egy kis gond. Rendelni már nem volt idő.
Kisebb fiókokban, és végül Salzburgban, össze tudták szedni nekem a szükséges
összeget.
Az ilyen hirtelen utazások,
az én életemben megszokottak. Míg mások, a normális emberek, már fél évvel
korábban megveszik a jegyet, és mindenre bebiztosítják magukat, ez nálam nem
megy. Ja, Mongólia.
– Oszkár nem akarsz kimenni Mongóliába? Egy autót
kellene kivinni.
– De igen. Mikor?
– Csomagolj!
A
volt Szovjetunió széthullása utáni háborús időszak már a végét járta, de azért
keresztül autózni Szibérián nem éppen biztonságos út.
Egyszer
minden repülőút véget ér. Nairobi airport.
Felhős
idő, szemerkélő eső. Este 7- kor már sötét van. Az esős évszak „ a tél „ végén
járunk.
Megegyek a többiek után. Asztal, hivatalnok,
kéri a vízumot. Ad egy űrlapot, hogy azt töltsem ki. Angolul nem beszélek, a
Szuahéli nyelvben való jártasságom még annál is gyengébb. Valahogy csak
kikellene tölteni. Ha találomra irogatok mindenféle adatokat, amit én tippelek,
még a végén nem engednek be az országba. Kinéztem egy fickót, aki az öltözékét
tekintve nem turista, itteni dolgozó lehet. Kezébe nyomtam az útlevelemet, az
igénylőlapot. A többit már a fantáziájára bíztam, hogy mit is akarok. Fogalmam
sem volt a helyi borravaló viszonyokról, arról, hogy mit is ér az USA dollár.
Kevés apróm
lévén,
kezébe nyomtam egy egydolláros bankót. Látom kevesli. Mégeggyet. Még mindig
elégedetlen. Több nincs. Ez már elég volt. Vissza az asztalhoz. Nézi a
hivatalnok, fejét csóválgatja, valamit nem ért. Csak egy valamit? Jó neked,
mondom, én semmit se. Aztán megnyugszik, fotót készít, ujjlenyomatot vesz. A
vízum 25,- USD. Kisebb pénzem nincs, adok egy ötvenest. Nem kapok vissza.
Úgylátszik, a „nem értem” részek korrigálására kellett a fennmaradó összeg.
Semmi gond, szeretem a rugalmas embereket. Valamit valamiért.
Kenyában
vagyok! Ifjúkori olvasmányaimban, Nagy Endre könyveiben, gyakran emlegetett
helyek. Kenya, Nairobi…..sokat álmodoztam arról, hogy egyszer eljövök ide.
Mintha most is csak álomban élnék. A szemeim isszák a látványt, beszívom a
fekete földrész levegőjét. Hihetetlen, de csak itt vagyok. Két hete még nem is
sejtettem.
A
csarnok meglepően kicsi, de ragyog a tisztaságtól, csak úgy mint a repülőtér
környéke. Megnézem az érkező gépeket. Robira még egy órát kell várnom.
Körülnézek. Kávé fél literes papírpohárban. Egységes reptéri ital, mint
Európában. A helyi szafari szervező irodák képviselői hamar kiszúrnak
ajánlataikkal. Nem túl erőszakosak, a többi meg kell is. Az lett volna a
furcsa, ha nem lepnek meg egy most érkezett hátizsákos túrázót, aki szemmel
láthatóan vár, keres valakit. Felbukkan ő is. A szervezkedést rá hagyom. Még otthonról, a neten, lerendezte a
legfontosabbakat. Olyanokat hogy: gk. sofőrrel, hegyivezető, teherhordó,
szakács. Először nevettünk az ötleten, szakács. De miért is ne. Egyszer mi is
utazhatunk úgy mint a nagy felfedező elődeink. A szakács legalább tudja mit,
hol lehet megvenni, és helyi ízekkel traktál minket. A térkép amit itt venni
tudtam, hát, nem az a turistáknak való. Hegyivezető nélkül elég sokára
jutottunk volna el a Lenana lábáig. Na de hol van az még.
Mivel
már este van, itt alszunk Nairobiban, reggel jön értünk egy autó, a túraszer-vezővel, és irány Nanyuki. Egy
kisváros, a Mount Kenya lábánál.
Nekem
jó, ha itt alszunk. Egy éjszaka szállodában,
Nairobiban. Új élmény. Kár lenne kihagyni. Mint említettem, számomra hatalmas
élmény már ez is, hogy idáig eljutottam.
Gyakran
emlegetem a neveket, így talán valóságosabbá válik egy álom.
Nem
értem, inkább csak érzem, hogy a helyi embervadászok, egy drágább Hotel- be
akarnak vinni. Biztos lenne olcsóbb megoldás is, de jómódú Európai-nak néznek,
és igyekeznek jó üzletet csinálni. A turisták megfejése sport szinten működhet.
Nem baj, csak ne nagyon verjenek át. A tapasztalatlanságnak ára van, ezt is
megszoktam már.
Azt
magyarázzák, hogy az olcsó szállodák nem biztonságosak. Mosolyognom kellett
ezen az érvelésen. 85,- USD / USA dollár / / fő/ éj, a taxival együtt. Belefér.
A
taxink lekanyarodott egy kis földes, zötyögős utcába. Sötét volt, de azért
látni lehetett, zajlik az élet. Bal kanyarral beálltunk, egy nagy, zárt, rácsos
vaskapu elé.
Megvolt
3 m magas.
Egy fiatalember már nyitotta is, és miután behajtottunk, azonnal zárta is. Csak
ezután szállhattunk ki a kocsiból. Nekem színjátéknak tűnt. Sötétben már ne
hagyjuk el a szállodát. Pedig jó lett volna egy kis felfedezőút. Talpam alatt
érezni Afrika földjét. Belecsodálkozni az éjszakába. A túszejtős, emberrablós,
akció filmekben
látottak
villantak az agyamba. Nem akarom elhinni, hogy itt is ennyire kemény lehet a
helyzet. Talán csak óvatosak. A kirabolt turisták hírverése, rontana az
üzletnek. Ezen
utam
alapján úgy vélem elég sokan élnek meg a hegymászókból. Egyeseknek talán
egyetlen pénzkeresési lehetősége, a teherhordás.
Az
udvart is oly magas téglafal mint a kapu, veszi körbe. De ez nem elég. A fal
tetejét bebetonozott üvegtörmelék borítja a szögesdrót alatt, mely szabályos
karikákban fut végig borotva éles pengéikkel. Azért ez már nem semmi. Nézek le
szobám teraszáról.
A
komor hangulatot áraszthatna, de az én kedvemet most semmi sem tudja elrontani.
Az udvar szép, a falon térvilágítás sora, és az egyik lámpa fényében egy gekkó
vadászik.
Vissza lépve a teraszról a
szobámba, azt is alaposabban szemügyre vettem. Nem nagy, de tiszta, rendes. A
nagy ágy fölött szúnyogháló, bár még egy legyet sem láttam eddig, nem hogy
szúnyogot.
A
fal mellett Tv áll. Fürdőszoba. Mi az, nincs meleg víz? Dehogyisnem, csak itt
más a módi. Az előszobában van a főkapcsoló. Ezzel lehet beüzemelni a
zuhanyrózsába épített átfolyós rendeszű vízmelegítőt.
Tökéletes. Meg is irigyeltem tőlük. A tanyámon
sokkal jobb lenne egy ilyen, mint az öreg rozsdás villanybojler, mely már
megérett a selejtezésre. Hirtelen elkezdtem sorolni magamnak az előnyeit, hibát nem találva benne.
Kellemes
hűvös az este. Az ég borús. A többhónapos esős évszaknak a végén járunk. Most kezdődik a hegymászó szezon. Az elmúlt
hónapok örökös eső, sár tengere, szinte lehetetlenné tette volna a feljutást a
hegyre. A sárból még kaptam kis izelítőt. Az ember valahogy melegebbre számít.
Hiszen ez itt Afrika! Junius van. Közel az egyenlítőhöz, és mégis hűvösebb mint
otthon. Azért azt is hozzá kell tenni hogy ez itt felföld kb 2000m tengerszint
feletti magasságban. Összevettem a hazai, az Alpesi 2000m es szinttel. Hát
minden más, döbbenetes, érdekes, csodálatos.
Van
még a „hazaiból”, azt eszem vacsorára. Az európai hasnak a trópusi víz gondot
okozhat. Erre készültem. Kis katonai vízszűrömmel átpumpáltam 2l vizet a
másnapi útra, és katadyn tablettával fertőtlenítettem. Ez a mindennapos
gyakorlattá vált a számomra. Már csak az út vége felé vettem a bátorságot, hogy
fent a köderdőben, a pataknak nekihasalva igyak. Nem lett semmi bajom.
Hadd
álljon itt a vízről, tisztításáról, szerzett tapasztalatom, melyet akkor
frissiben papírra vetettem.
Víz tisztítás Teszt..
Az elmúlt 10 napban Kenyában
jártam. Az egyenlítőnél a felföldön. A tengerszintfeletti magasság ( talán ez
is számit a víz minőségét, fertőzöttségét illetően.) 2000 – 5000 m között volt.
Eszközök: - Angol
katonai víz tisztító
-
Micropur tabletta
( lehet rosszul írtam, nem látom rendesen a nevét) 10 liter vízhez kell
egy tabletta és 2 óra várakozási idő,
felhasználás előtt.
A tabletta adagolása gondot jelentett, mert csak a 2 l –es Camelbegem , egy 1,5 l – es és egy 0,7
l – es palackom
volt. A kicsi tablettát nehéz ezekben az arányokban széttörni, így inkább
többet tettem a vízbe mint kevesebbet. Ettől viszont féltem kicsit, nehogy ez
okozza a bajt.
Tanulság : - vagy olyan tablettát vigyünk magunkkal
amely 1 l
vízhez való
- vagy egy laposra összecsukható 5l – es kannát.
Minden nap este
elkészítettem a másnapi vízadagomat. ( eleinte )
Lentről kezdem. A városi víz néhol teljesen tisztának
látszott, másutt sárgás volt. Átnyomtam
a vízszűrővel, de a biztonság kedvéért még tablettát is tettem bele.
A katonai vízszűrő
használatakor a következő gondom akadt. Csak egyetlen edényt, a bögrémet vittem
magammal ( a súly, térfogat csökkentése miatt ) Ebből szivattyúztam ki a vizet,
és pumpáltam a flakonba.
Ezt a műveletet
ugyebár a pihenő időmben végeztem, amikor is a nyugodt kávézásnak volt az
ideje, amihez kellett a bögre.
Sosem voltam olyan
helyzetben, amikor a bögre használata nélkül is kényelmesen szivattyúzhattam
volna a vizet. A pumpát függőlegesen kell tartani, a rövid kifolyó csövet a
vizes palackba illesztve fogni, hogy az sem boruljon fel.
A kifolyó csőre egy
passzentosan kifúrt csavaros flakon tetőt kell tenni.
Ahogy felfelé
haladtam, a víz állandóan tiszta volt, és csak a tablettát használtam.
Az utolsó napokban már
kíváncsiságból kockáztattam, és ittam a vizet tabletta használata nélkül is, de
csak a hegyen. Leérve lakott területre, a csapvízbe már ismét tettem.
Tökéletesen rendben
vagyok a víz ilyen fogyasztása miatt.
11.
6.Szombat
Reggeli a szálloda éttermében. Ami
feltűnt, és a kedvemre való volt, a vegyes pálinka helyett a vegyes gyümölcs
tányér. Kis kockára vágott, finom, érett gyümölcsök képezték az elő ételt.
-
juice: finom, sűrű,
valódi gyümölcslé. 100% -ban
-
kávé szintén jó
-
vékony marhasült
szeletkék nagyon bejött
-
jam gyokér, lisztes,
ízetlen, de nem rossz. Megtudnám szokni.
-
Sült kolbász,édeskés,
hát ez nem lett a kedvencem.
-
Paradicsomos apró fehér
bab, ez is jó.
-
Kenyér helyett apró
puha sült tészta sótlan, de lekvárral nagyon jó.
Változatos,
bőséges, kiválló reggeli volt.
Ez az étrend végigkísért egész utamon. A
gyümölcs után valami többféle sült húsos
tállal szolgáltak. Jó kedvvel, jóllakottan kezdődhetett a nap.
Megérkezett
a túraszervezőnk, ő is Róbert, a sofőrrel. Ismerkedés, egyeztetés után
hátizsákjainkat beraktuk az autóba. Csak a beszállásunk, az ajtók becsukása
után járó motor mellett nyitották ki a kaput. Mintha támadástól
tartanának,pedig minden barátságos, békés volt. Mai célunk Nanyuki. Egy kis város a Mount Kenya lábánál,
a hegyet övező körgyűrű mentén. Nairobitól É-, ÉK- re kb 100 -150 km re. Ez nem nagy
távolság, de a helyi viszonyok mellett időt kell rá szánni. Egyébként is a
hazai kapkodó életet el kell felejteni. Általában ráérnek.
Vegyes
képet mutató város.
Sok helyen építkeznek, új utak épülnek. Úgy
tűnik, mintha az egész várost most akarnák egyszerre felújítani. Valamilyen
katasztrófa, háború után lennének. Kíváncsi lennék, mióta tart ez, és mikorra
tervezik befejezni. Állni látszik az egész. Mindenfelé csoportokba verődött
emberek állnak, ücsörögnek. Szemmel láthatóan nincs semmi dolguk, csak az időt
mulatják. Nem vagyok tisztában Kenya gazdasági helyzetével, de szvsz. nem
gazdagok.
Széles
új főutat építenek, mellette a régi út elég érdekesnek mondható.
Mindezeket nem lenéző, bántó szándékkal írom,
csak a tényeket, a benyomásaimat ismertetem. Sokkal szimpatikusabb számomra ez
a nyugodt, ráérő életmód, mint a hazai, kapkodó, örökké rohanó, stresszes
változata. Csaj jusson élelem az asztalra, ne éhezzenek a gyerekek. A
„civilizált „ világban csak a rohanás, a pénz hajhászás megy. Nagyobb ház,
szebb autó, több pénz, mint a szomszédnak. Végighajtja az életét, büszke a
szerzeményeire, és ? Élni már nem volt ideje. Rosszabb esetben még a családját is
elhanyagolta, rájuk sem maradt ideje, pedig azt hajtogatja, és hiszi is, hogy
értük csinált mindent. Akkor már inkább egy szegényebb, de tisztább, boldogabb
élet.
Visszatérve
az utazáshoz. Az aszfaltozott út melletti széles földsávot is használja a forgalom.
Keresztül –kasul jönnek, mennek az autók. Bárhonnét jöhet jármű. Tolakodás,
koccanás. A forgalom itt, Angolosan baloldali. Ez is segít abban, hogy
zavarba
jöjjek, e nagy káosz láttán. Helyismeret nélkül Nairobiból kijutni, nem semmi
vállalkozás. Mongóliában, a fővárosban láttam hasonló helyzeteket. Ezért is jó
a fogadott sofőr. Én ráérek bámészkodni. Gyümölcsárus gyerekek rohanják meg
autónkat.
Nem szállunk ki, úgy vásárolunk. Nyitott
ablakból fotózok. Figyelmeztetnek, hogy ne! Lassan haladunk, és kikaphatják a
kezemből a gépet. A sok látni valóhoz, a látottak
megemésztéséhez
több idő kell. Jó lett volna időről –
időre kiszállni, és sétálni az árusok között. Ok, 2-3 testőr kíséretében. Csak
idő kérdése. Néhány hét után már úgy tud járni, viselkedni köztük az ember,
hogy nem lesz feltűnő.
Nem
tudom hol lehetett a város széle, mert néhány 10 km-en keresztül a kép nem
változott. Bádogváros, kunyhók, bazársor. Kis tetővel ellátott árusító pultok.
Továbbra is csak lassan haladhattunk, örültem is neki. Amennyire el lehetett
látni, végig tanyavilág. Gyanítom, hogy a főút, a forgalom, a szállítási
lehetőség és a főváros közelsége okozza. Ez a vidék Kenya leglakottabb része.
Jó termékeny itt a talaj. Thika mellett hatalmas ananász ültetvény tárul elénk.
Másutt kukorica, banán.
Az
útszéli árusok pultjain a szakaszonként változott a termék. Ez mutatta, hogy
azon a vidéken mit termesztenek, milyen ipart űznek. Gyümölcsös, rizses. Itt
megálltunk, kísérőink vásároltak rizst, másutt banánt, narancsot, hagymát.
A
bódé mögött valamilyen énekes madarat kaptam lencse végre.
Szénégetők
standjai. Bekötött zsákok halmaza. Talán kelmefestők, vagy szövők vidékén járunk, mert az útmentén kifeszített
zsinórokon színes anyagok lógnak.
A bútor asztalosok háza tája
a legmeglepőbb. A szabadban dolgoznak a raktáraik előtt, alig pár méterre az
úttól. A sűrűn szálló porral nem törődve, festik, pácolják portékáikat. A sok füstölgő autótól
bűzlik a levegő. Hatalmas, fejtámlás ágyakat készítenek. Pedig mennyivel
egyszerűbb egy heverő, vagy csak egy priccs. Valahonnan az agyam egy eldugott
szegletéből infók bukkannak fel. A gazdagság – szegénység mércéje az ágy is.
Aki nagyon szegény arra vágyik, hogy legalább egy saját ágya lehetne. A Mongol
sátrakban, a Ger – ekben, / Jurtának az Oroszok nevezték át, úgy mint sok mást
is. A főváros Urga. Ulánbátor: Ulán, vöröset, a bátor, bátrat jelent, szintén
Orosz származék. /
Egy ilyen sátorban sincs
nagy hely, de a házigazda a feleségével ágyban alszik. A csavargó koldusnak is kerül hely, az ajtó
bal oldalán a földön. A jó létüket akarják másoknak mutatni azzal, hogy milyen
szép nagy ágyuk van. Láttam teherhordót, hátára kötözött ágy alkotó elemeivel,
fent 4000m magasan, ahol számunkra már a levegő is kevéske volt. Én egy
szalmazsákkal is kiegyeznék, de hát nem vagyunk egyformák.
Az
út enyhén emelkedett, vele változott a táj is. Megjelentek a legelésző állatok,
de az elszórt bódék, a tanyavilág megmaradt végig az úton.
A
madarakon kívül más élő állatot nem láttam. Gyíkfélét, de még rovarokat sem. A
reggeli napsütésből esősre váltott az idő. A Mount Kenyát felhő borította.
Lehangolt, hogy nem láttunk háborítatlan területet, vad élővilágot. Nyilván
ehhez el kell hagyni a főutat és a vonzáskörét. Robi szerint csak a Nemzeti
Parkokban találkozunk velük. Ezért már előre be is terveztünk egy szafari
túrát. A lakosság szegény, levadászik minden ehetőt. Másrésztől meg féltik a
termésüket is. Ez indokolja a hatalmas NP okat, vadrezervátumokat, és vadászati
tilalmakat. Sajna az emberek csak szaporodnak, és mindent kiirtanak maguk
körül. Csak az vígasztal, hogy már nem érem meg mire kipusztul a vadon.
Megálltunk
egy nagy szuvenír üzlet parkolójában. Vettem Kenya térképet. Bármerre járok is
mindig veszek térképet az adott területről. Sok szépet láttam, ében fa
faragásokat, szeretem az illatát. Maszály kést akarok venni, de nem itt, hanem
majd faluhelyen, piacon.
A
térképről világosan látszik, hogy Kenya
ezen területe a leglakottabb.
Nincs mit tenni, vissza kell még jönni.
A
netről bemásoltam ide egy térképet. A minőség ellenére, lényeg azért látszik.
Pár mondatban megírom a főbb információkat. Akit bővebben érdekel, az a neten még sokat olvashat. Az alábbi
mondatokat onnét idézem.
A Kenya-hegy Kenya
legmagasabb, Afrika második legmagasabb hegye (a Kilimandzsáró után). Legmagasabb csúcsai a Batian (5199 méter), Nelion
(5188 méter)
és a Lenana
(4985 méter).
A hegy egy egyedülálló kialudt vulkán,
amely 2,6-3,1 millió évvel ezelőtt
tört
ki utoljára. A kikuju
törzs hite szerint a főisten, Ngai a Kenya-hegyen él, amelyet ők
Kirinyaga néven ismernek
Lenana
orvos volt itt az 1800 –as évek végén, Batian pedig az ő fia.
A hegyet az európaiak közül a feljegyzések
szerint Johann Ludwig Krapf
pillantotta meg először, 1849-ben. Megmászni először Teleki Sámuel és az osztrák Ludwig von Höhnel
próbálkozott 1887-ben.
A délnyugati lejtőn 4350
méter magasságig jutottak. Teleki kőzetmintákat gyűjtött
a hegyről, és bebizonyította, hogy vulkáni eredetű. 2003. július 21-én egy dél-afrikai repülőgép a Lenana csúcsba csapódott és a 12 főnyi utas és a kétfős személyzet életét vesztette.
A
Mount Kenya környékén élő főbb etnikai csoportok, KIkuju, Ameru, Embu és
Maszájok.
A
hegyet Szent ként tisztelik, a házaikat úgy építik, hogy szemben álljon a
heggyel és arra néz az ajtó is.
11
gleccser található , de sajnos az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben visszahúzódtak.
Az
időjárást többnyire az Indiai-óceán alakítja, keleten és dél- keleten.
Következésképpen ezek a lejtők legcsapadékosabbak több biológiai sokféleség,
mint az északi és nyugati lejtőin.
Ez
magyarázza, hogy nemcsak a magassággal változik a táj arculata, a növényvilág.
A Lenana megmászása után én még megkerültem a hegyet. Chogoriánál ismét
felmentem, de már csak 3000 m
ig. Szédületes volt látni ezt a változást ami a növényzettel végbement az út
során.
Nanyuki
keresztű hajtottunk a városon és megálltunk a Simba
Lodge – nál. Itt lesz az alap bázisunk. Ma itt éjszakázunk, és a csúcsról
visszatérve szintén. Ugyancsak innen indulunk szafarizni is.
A
bejáratot hatalmas, tömör, három méteres vaskapu zárja, de csak éjszakára.
Nappal azért őr felügyel. A kerítés hasonlóan magas, tetején üvegcserép,
szögesdrót.
A
főépület, hat, egymás mellé épített toronyból áll. Az a benyomásom, hogy valaha
erődnek épült. A városban és másutt is láttam ilyen tornyokat.
Ebben
az épületben helyezték el a Recepciót és az éttermet. Bejelentkezés után újabb
köfal, növényzettel befuttatott kapu, és egy csinos kis belső udvar. Körbe
alacsony házsor. Innen nyíltak a lakrészek. Terasz, bent szoba, fürdőszoba, wc.
Tiszta,egyszerű berendezés, szúnyogháló az ágy felett. A fürdőszobában a már
megismert átfolyós vízmelegítő. Kellemes hangulatot árasztó hely. Erőt gyűjteni
a nagy kalandhoz és a boldog visszatérés után rendbe szedni, kipihenni
magunkat.
A
szállás olcsónak bizonyult. 860,.- KES / Kenyai Shilling / ez max. 2000,-Huf. Megint
volt egy kis eső. Utána Robival városnézésre indultunk. Itt húzódik az
Egyenlítő, de hogy hol azt nem tudtuk pontosan. Nagyjából 2000 m magasan vagyunk a
tengerszint felett. Gazdag növényvilággal.
Tetszik
ez a kis város. Élvezettel sétálok a főúton. Nincs kövezett járda, csak kemény
föld, de alig sáros. Fák, virágok mindenütt. Látszik a szegénység, de a
tisztaság is. Ez nagyon feltűnt. Sehol szemét.
A városból kifelé vezető út
Boltosok
Be a városba
Nanyuki közponjában
Nem tudok betelni a látvánnyal
Mindenütt a dús vegetáció
A kis árusokat nézegettük. Robi vett néhány
apróságot, ébenfa elefántot. Szép munkák. Én megvettem a Maszály késemet. 700.-
KES –ért. Korábban az országúti suvenir shop- ban, 3000 – et kértek egy
ilyenért. Ők is jól lehúzzák a készítőt. A bazársoron minden árús csábított.
Nézelődtünk, de hamar leléptünk. Megsajnáltuk őket. Abból élnek, ha néha el
tudnak adni valamit. Én legszívesebben sokkmindent vettem volna, de nekem meg
nincs hová vinnem.
Nem
emlékszem, hogy láttunk volna Európait
sétálni. Nem lehetett azt mondani, hogy nagy a turista forgalom. Talán később.
Kedvesek
az itteniek, csak rámenősek, ha elakarnak adni valamit. Itt talán már este is
nyugodtam bóklászhatnánk. A nagyvárosok éjszakái mindenütt rejtenek veszélyt.
Az ilyen kisebb helyek békések.
A
Camp kapuja előtti gyümölcs árústól vásárolok banánokat. Sárgát, zöldet ez is
érett csak más fajta.
A kedvenc banán árusomnál
Este
van, kapuzárás. A falon, a lámpák fényénél kutakodok eredménytelenül. Sehol egy
gekkó, de még rovar sem. Hűvös az este. Ezt nem hittem volna. Az Egyenlítőnél.
Otthon
féltem egy kicsit attól, hogyan fogom bírni a trópusi hőséget. Való igaz, hogy
a nyár még csak most kezdődik.
Beültünk
az étterembe vacsorázni.
--Sült marhahús szelet, ( ez
kicsi volt), lecsósan. Párolt vegyes káposzta féle. Sült való.
„puliszka”, egy hatalmas adaggal. A vacsora nagyon finom volt
és bőséges.
-- Tea. Fűszeres, kicsit
fahéjas, tejjel. Kellemes ital, de szomjúság ellen nekem nem felel meg, a
túlzott fahéjas íze miatt.
Nem is literszám fogyasztásra, szomjúság ellen
való.
Juice. Mangóból. Ez valóban
100% gyümölcslé. Amiket eddig otthon ittam azok megsem közelítik. Az
Emirátusban ittam még ilyen jókat.
--- kélféle banánt, és zöld „narancsot” ettem.
Kivetni való nem volt bennük.
A vacsora 500.- KES.
Most már nyugodtan aludni
térhettem.
12. 6. vasárnap
Nyugodtan átaludtam az
éjszakát. Semmi oroszlán üvöltés, hiéna kacagás ébresztőnek. Reggeli. Gyümölcsös
tányér, tükörtojás, sültkolbász, kávé, és a megszokott választékosság. Otthon
általában nem reggelizek, de ezt kár lenne kihagyni. Egyébként is, biztos ami
biztos. Kitudja, mikor érünk oda, ahol az ebédet tervezik.
Indulásig még volt időnk,
sétálni. Ködfátylon keresztül láthattuk a Mount Kenyát
Hátul, a konyha kertel
kezdtük.
Kimentünk a főútra, de most
a „kertek alá” vettük az írányt. Ének, zene szó hallatszott. Egy templom.
Egyszerű, szegényes. Nem vagyok hívő, de ez a szimpatikus nekem. A hit a fontos
nem a gazdagság. Kellene hogy mások számára is így legyen.
A Templom
A változatos növényvilágot
csodálom, a rengeteg virággal. Itt nem kell az út mellé ültetni. Itt le kell
vágni a felesleget. Madarakat látok, de hüllőt semmit. Rágcsálóknak sincs
nyomuk. Itt most lett vége a „tél” –nek.
Hátizsákjaink a recepció
előtt és várjuk a vezetőnket. Egyre türelmetlenebbül. Három Izlandi leányzó is
csatlakozott hozzánk a várakozásban.
Végre megérkezett a mikrobusz és 11- kor már el is indulhattunk, a jól
megtömött járművel.
De nincs az a tömött jármű
amibe még ne férne. Így aztán újabb útitárs és hátizsák került be. Majd
faszenet vettünk.
Aztán egy újabb kis csomagért álltunk meg. Már
elég sok az elemózsiánk.
Földútra tértűnk. Ettől
fogva kezdett igazi vadonná, lakatlanná válni a táj.
Helyenként vendégmarasztaló
sártenger. No ezért kell a sok utas a búszba. Egy vezet, a többi tolja.
A 10km es utat egy óra alatt
meg is tettük.
Mount Kenya National Park Sirimon kapu 2650 m magasan.
További táborhelyek az Old
Moses Camp, majd a 4200 m
magasan fekvő Shipton Camp.
A buszunkat kiürítettük.
Népes társaság gyűlt itt egybe, mindenki a hegyre igyekszik, bár lehet, más –
más utakon.
Mi végig az úton csak magunk voltunk, sőt én
néha fél napokat egymagam. Egy nagy teherautó viszi tovább a felszereléseket.
Számunkra kezdődhet a gyalogtúra. A teherautó ellenére is látni teherhordókat.
Ámulva nézem a csodás tájat,
dús növényzetet.
Ebédhez hívnak.
Az avokadóból fenségesen
fűszerezett krémet készítettek. Hozzá kenyér, felvágott, sós mogyoró krém,
banán. Hát ezért volt érdemes szakácsot is hozni. Tudja mit, hol vásároljon,
hogyan készítse el, hogy nekünk hamisítatlan helyi ízeket varázsoljon. Természetesen
megkeresnek, szólnak hogy kész az étel, fel is tálalják, és a takarítással,
mosogatással sincs gondunk.
Az első nagy élmény akkor
következett, amikor Robi számára, túrabotnak valót keresve letértünk az útról
és bementem a bambusz erdőbe. A bambusz sűrű, csak a nyiladékokon lehet tovább
jutni. Furcsa sárgadinnye méretű gömbök a földön. Mi ez? Ürülék. Hát a nyiladék pedig elefántcsapás.
Tovább és tovább beljebb,
feljebb a vadonba. Valami szag megüti az orromat. Kafferbivaly. Az állat már
elment, csak a lábnyoma és az ürüléke maradt utána a földön. No meg a szikla
aminek neki dörgölőzött.
Kaffer bivaly ürülék
és a nyoma
Túrakó hangját sűrűn
hallattuk, majd meg is pillanthattam egy párt.
Nagy izgalom, a vezető
jelez, Elefánt. Alig 15 m-re az „út” menti bambuszban legel teljes csöndben. Csak a növényzet mozgása árulja el
jelenlétét. Egy ormány tűnik fel. Lassan távolodik, majd teljesen elvész az
őserdőben.
2800 m magasan járunk. Otthon az Alpokban, ebben a zónában,
már a törpefenyők is elmaradnak. Itt pedig a dús növényzet, madarak, majmok,
elefántok.
Nem könnyű leírni a
látványt, erre van a fényképező gép. Egy
fa matuzsálem mellé állok, hogy érzékelni lehessen a termetét.
Komótosan csendben ballagunk
a közben megeredt esőben, faljuk a kilométereket, és egyre feljebb jutunk. A
növényzet letörpül, a táj lecsupaszodik.
Vizes, tocsogós horpadáson
megyünk keresztül, amikor egy szürke gémet veszek észre.
Késő délután, mintegy öt
órás menet után sikerül elérni a mai célunkat az Old Moses Camp – et a tengerszint feletti magasságunk 3300 m.
A tábor U alakban
felállított barakkokból áll. Az U aljában a konyhát helyezték el, az egyik
szára folyosója az étkező. Innen nyílnak az emeletes ágyas, 4 – 6 személyes kis
szobák.
Megérkezésünkkor az
étkezőben már tálalva, keksz, tea, kávé, csoki ital.
Valamivel lejjebb állnak már
a sátraink. Minő kényelem, kiszolgálás.
A szakácsok főznek
Én körbesétálok. Az eső elállt, az ég is
kiderült még erre a rövidke időre estig.
Vacsora: -
sűrű hagymás leves
-
krumpli püré, sült hal,
zöldség szószok
-
tea, kávé, forró csoki
amennyi csak jól esik
többet jobbat kívánni sem
lehetett volna. Ha mindezeket magunknak kellett volna felhozni! És még az elkövetkező
napokra. Szokatlan nekem ez a módi. Más viszi a hátizsákomat, felállítja a
sátramat, gondoskodik az ellátásomról. Fura, de egyszer ezt is ki lehet
próbálni. Számomra az igazi az, amikor magam viszek mindent és ellátom magam.
Mint pl . a West Highland Way –n . 200 km -es gyalogtúra a Skót felföldön. E 8
napos út alatt azt ettem amit magammal vittem. Lett volna lehetőség útközben is
vásárolni, de én direkt nem mentem be üzletbe. Arra voltam kíváncsi, hogy meg
tudom e oldani. E teszt alapján neki merek indulni egy olyan 8 – 10 napos
útnak, amikor nem lesz lehetőségem útközben élelmet szerezni. Már tudom, hogy
mire, mennyire van szükségem, hogy bírjam az igénybevételt. Természetesen nem
ilyen változatos konyhával.
Alkonyodik, köd ereszkedik a
táborra. Jó éjszakát. .
13. 6. Hétfő
Reggeli után összepakoltunk,
indultunk a mai útnak. Hátrahagyva sátrat, hátizsákot. Ezeket a teherhordók
hozzák. Csak a könnyű kis hátizsákomat hozom, benne a napi szükségletekkel.
Ebédre juice, banán, szendvics, plusz ivóvíz az útra. A mai táv csak 17 km és mindössze 900 m a szint emelkedés. Ez
önmagában nem sok, de ugye 3300
m –ről indulunk és egyre feljebb, egyre kevesebb lesz az
oxigén. Emlékszem a figyelmeztetésre
amikor az Alpokban kezdtem a magashegyi túrázást. Aki nem szokott hozzá, erős
fejfájásra számíthat 3000m magasságnál. A 3800 m magas Gross Glockner
megmászása előtt, az amatőr Magyarokat, szoktatni, felviszik egy napra egy
alacsonyabb helyre.
még Robival együtt
Az út elején együtt voltunk
páran, de aztán egy zajos gyerek csoportot értünk utol. Én már nem bírom az
ilyet, úgyhogy belehúztam lehagyva mindenkit és egyedül folytattam az utam.
Nemsokára az Izlandi
lányokka találkoztam
Teherhordók
Hagytam őket tovább menni,
hogy magam lehessek,
Itt nincs turista jelzés, de eltévedni nem lehet. Egyetlen gyalogösvény
kanyarog fel a hegyre. Néhol, a csupasz szikla helyeken azért oda kell
figyelni, mert eltűnnek a nyomok. A délelőtt folyamán két hegyháton keltem át.
Itt a fő jellemző a fűféle, kevés száraz bozóttal.
A harmadik völgyben balra fordul a csapás, a
völgy oldalába felfelé. Ahogy egyre magasabbra jutok, természetesnek veszem a
gyérülő, és egyre alacsonyabb növényeket. És most ér a meglepetés. Ez a völgy
egy más világ. Döbbenetes. Hatalmas Lobéliák, és még sok egyéb. Megismerésükhöz
valamiféle jó szakkönyv kellene. Ezek egyedi módon védekeznek a fagy ellen.
Például egyesek a régi leszáradt leveleiket nem hullajtják le, hanem azok óvják
a hajtásokat a fagyok ellen.
Sziklásabb vidékre
érek. Pihenő teherhordók kis csapatába
botlok.
Lenyűgöznek a sziklák formái
Gondban vagyok a táj
leírásával, képtelennek érzem rá magam.
Inkább egy csokorra
való képet nyújtok át.
Egy színpompás énekes madár
rezegteti szárnyait a csúcson.
Egy Hyrax.
Nagyragadozó ürülékét
fedeztem fel. Tele szőrrel, a nagysága után Leopárdé lehet.
A bal oldalt húzódó sziklák
rejtik a Shipton barlangot. Már közel járok a mai célhoz.
És végre a Shipton Camp 4200 m magasságban. Hét órát
vett igénybe a mai túra, a 17
km, és 900
m szint különbség. Óránként 2.5 km.
A kép önmagáért beszél.
Énnél szebb campinget hol másutt lehetne találni
Több csúcsot is látni innét,
de a Lenana rejtve marad előlünk. Vele meg kell várni a holnapot.
Vacsorára csirke volt lecsós
szafttal, rizzsel. A sátrainknál szolgálták fel.
A mozgásom leginkább egy
öregedő Lajháréhoz volt hasonlatos. Robi nevetve mondta, ő sem gondolta volna
hogy így le fog lassulni. Hozzá kell szokni, edződni a ritkább levegőhöz.
Ez a Camp is hasonlított az
előzőhöz, csak sokkal szebb környezetben.
Az étkezdében a
megérkezéskor itt is keksz és innivaló várt. Villany nincs a szakácsok a
lentről hozott faszénen főznek.
Sokan voltunk itt, de az az
érzésem, hogy csak kevesen ,másztunk csúcsot. Mint az Izlandi lányok közül is csak
ketten vállalkoztak a mászásra, a harmadik a táborban várt. Van akinek az is
elég volt, hogy eddig feljutott.
Régebben olvastam egy Magyar
hegymászóról, aki 5000 m
magasságban egyszerűen meghalt. Semmi baleset nem érte, még orvos is volt
velük. Nem bírta a magasságot. Valami kritikus határ van ott.
Szóval csak nyugodtan.
14.6.kedd
Éjjel 2 óra, ébreszt
bennünket a hegyivezetőnk Josef. Kikecmergünk sátrainkból. Az adrenalin már
felszökött a gondolattól, mi is lesz ma. Az elmúlt napok történései, mind egy
cél érdekében. Felmenni a Lenanára, a Mount Kenya egyik csúcsára a három közül.
Gyakran hallani a csúcstámadás, a hegy
meghódítása és egyéb kifejezéseket. Én nem szeretem használni. Nem meghódítom a
hegyet, hanem alázattal felmászok rá. Ő a hatalmasabb, az erősebb. Én csak egy
porszem vagyok. Az emberiség ősidők óta
mindent megakar hódítani,
leigázni, szolgasorba hajtani. És mire ment vele, csak a nagy pusztítás lett az
eredménye, a még nagyobb hatalom, a vagyon érdekébe.
Izgalom tölt el. Feljutok
–e, bírja e a szervezetem? Most kiderül.
Tea, keksz vár minket az
étkezőben. A szokásos ébredés utáni készülődés. Fejlámpák, petróleumlámpák
imbolyognak, halk beszélgetés, általános izgalom. Kevesen készülődünk, csak
néhány kis csoport. Hatan vagyunk. A két 23 éves Izlandi leány, mi és a két
vezető. Az egyik leány itt marad.
Mire ez a korai indulás,
lavinára itt aligha számíthatunk. A terv, hogy a napfelkeltét a csúcson
köszönthessük.
Hideg volt, fentebb már
vékony hóréteg borította a sziklákat. Fázott a kezem, nem hoztam kesztyűt.
Kigondolná, Afrikába kesztyűt. Legközelebb már jobban készülök. Az
akkumulátoraim is merülőben voltak. Az elmúlt napokban nem volt lehetőségem
tölteni. Az itteni konnektorok más rendszerűek, nem passzol bele a mifajta dug
villánk. Újabb előre nem látott akadály. Be kell szereznem átalakítót.
Komótosan nekivágunk a
keskeny ösvénynek. A sorrend. Elől hegyivezető, utána a két leányzó, majd Robi,
én és vezető. Nehogy elhagyják valamelyikünket. Távolabb is látni egy
társaságot, legalábbis az eltévedt, szédelgő szentjános bogarakra emlékeztető
kis lámpásaikat. Mi is hasonlóan festhettünk. A holdvilágnál kielégítően
láttam. A kezdeti kis pihenők mind gyakoribbakká váltak. Pár másodperces
szusszanások, hogy normalizálódjon valamelyest a levegő vétel. Ilyen magasságban
már akár 30 lépésenként meg kell állni 2-3 mély levegő vételére. Ha a tegnapi
mozgásomat egy öregedő lajháréval vetettem össze, akkor most ugyanaz az mozgás, csak lassított
felvételben. Komótosan, egyik lábat a másik után. Szusszanás, ismét araszolás.
Nem kell a hátra levő út hosszára gondolni, a nehézségekre. Nem. Fel tudok
menni, el fogom érni a csúcsot. Csak így, lassan, de egyenletesen, tovább.
Ütemesen venni a levegőt, ha kapkodóvá válik, akkor szusszanásnyi szünet. A
tájból semmit sem látok, csak a társaim sejlenek a sötétben, a fejlámpáik adják
a biztos támpontot. A vezető türelmesen jön mögöttem, nem sürget. A csupasz,
meredek hegyoldal, keskeny ösvénye, arcot vált. Sziklásodik a terep, már azokat
másszuk. A kövekben kapaszkodás sokat könnyít. Nem is árt. Egyre ritkább a
levegő. Múlnak az órák, egyre feljebb és feljebb mászunk. Pirkad, már látni a
környező tájat, a völgyet, ahonnan indultunk. Hatalmasat dobban a szívem amikor
megpillantom a csúcsot jelző zászlót.
Sikerült !!! Fent vagyok! A
Mount Kenya Lenana csúcsán 4985
m tengerszint feletti magasságban. A Kenya-hegy, Kenya legmagasabb, Afrika második
legmagasabb hegye (a Kilimandzsáró után).
Mount Kenya Lenana 4985 m
Életem eddigi legmagasabb
hegycsúcsát megmásztam. 2011. június 14.
reggel 6óra 20perckor helyi idő szerint. 58 éves koromban. Leszázalékoltan, rokkant
egészségi állapotban. Mindezeket figyelembe véve, nem is rossz eredménnyel.
A pontosabb idő annyiban
számít, hogy most kel a nap. Ragyogó napfényes reggel, tiszta idő, messzire
elláttunk.
A csúcs alatt emléktábla.
A lefelé út örömmámorban
úszó, kényelmes séta lett. Fél 8-ra ismét a Shipton Camp ben voltunk.
A kép közepe táján egy kis
téglalap alakú zöldes kék a Shipton-
Campl.
Visszanézve a csúcsokat, köd borította. Lehet
így van ez minden reggel és miattunk, hogy tiszta időben legyünk fent, kellett
az éjszakai indulás. Az Alpokban a lavina veszély miatt igyekszzük még délelőtt
le a csúcsról, és biztos helyre jutni.
Visszatekintve a mászásra,
kiértékelve a teljesítményt.
Csapatunkból én voltam a
leglassúbb, bár a legöregebb is, tán az egész hegyen. Gyenge vigasz, hogy más
csoportokban még nálam gyengébbek lassúabbak is másztak.
Ez a reggeli út, oda –
vissza 6km tett ki és 700 m
szint különbséget. Felfelé 3,5 órát,
lefelé 1 órát vett igénybe. A vezetők túra terve. 3 órakor indulás, fél 7 re (
napfelkeltére )
a csúcson lenni, és 10 re
vissza érni a táborba. Mivel időben fent voltunk, a tempóm nem volt lassúbb,
mint a terv szerinti. 10 óra helyett, már fél nyolckor lent voltunk.
A lábaim jól bírták, de a
nehéz lélegzet vétel miatt csak lassan haladtam. A többiekhez képest lassúbb
voltam. A mellkasom nem nyomott, a fejem sem fájt különösebben.
Mindent összevéve nem
panaszkodhatok magamra. Mire leértem 3300 m re, már minden rendben volt. Ha már
ilyen gyorsak voltunk, a vezető javasolta, hogy pakoljunk és mennyünk le az Old
Moses hez.
Így a mai napi teljesítmény
a következő kép alakult. 23 km
gyaloglás. 700 m
szint felfelé, 1600 m
lefelé. Hajnali 3 tól, - 15 óráig. Azaz 12 óra alatt. Nem panaszkodom.
Ne szaladjunk annyira előre.
Leérkezvén először is a megreggeliztünk. Tingli – tangli, pihenés, pakolás. Nem
értettem miért kell ez a sietség. Maradtam volna még itt, nézelődni, élvezni a
látványt. Lehet, hogy Robi szervezte így, neki kötött volt az ideje, és még egy
szafarit is meg akartunk ejteni. A későbbi tapasztalások alapján alakult az az
érzésem, hogy a túravezetők akarták hamar letudni. Ők a túra vezetésért kapták
a pénzt, és nem a napokra. Valamilyen süket dumával rávesznek, hogy miért kell
menni. A letűnt századok expedíciósainak
a gondjai örökérvényűek. Nem lehet teljesen megbízni bennük, mert
sumákolnak. Hiába beszéljük meg az elején, ők faragni igyekezek a munkából, a
költségeket pedig növelni. Ha valahová nincs kedve menni akkor jöhetnek a
nyelvi nehézségek, a várható időjárás, a
kiskutya füle, stb. szóval meg kell küzdeni velük, hogy a nem kevés pénzemért
megkapjam amit akarok. Az ilyen utazásoknál ezeket be kell tervezni. Hiába akarom
egyenrangú félként kezelni őket, nem lehet. Alárendeltként kell bánni velük,
vagy a pénztárcám bánja, mint ezt több példa is bizonyította. De ne bántsam már
őket, nem rosszabbak a Magyar napszámosoktól. Elég a keserű gondolatokból.
Ugyanazon az úton mentem le,
ahol tegnap felfelé. Az egész völgyben ez a keskeny gyalogösvény jelzi a
civilizáció jelenlétét. Szeretem az ilyen helyeket. Nemcsak látni, de hallani
sem lehet semmi mást, mint ami ide tartozik. Motorzaj, tanyasi kutya ugatása.
Varázslatos világ. Belemerülök, kizárok minden más gondolatot. Naponta esett az
eső egy keveset. Ma sem maradt el. Délutánra rövid, de annál erősebb áldást
kaptam a nyakamba. A talajtól függően sártengerré változtatva az ösvényt.
Megéreztem az elefánt szagát, majd a szétázott ürülékét az ösvényen. Lejjebb
másfélét, méretéből, alakjából itélve nagytestű antiloptól származhat.
Reménykedtem, hogy a találkozás sem marad el.
Sok teherhordó ment ma
felfelé. Zsákok, székek, asztal. Szétszedett ágy. Errefelé ez a módi. Mindent
háton visznek fel. Számukra nem lehet ez
nehezebb, rosszabb munka, mint a pusztában egész nap kapálni a tűző napon.
Helikopterrel is lehetne, de akkor sok ember maradna munka nélkül. Így legalább
van megélhetésük.
Lent kifizettük a
teherhordóinkat. Egy – egy ezrest kaptak fejenként. Ez a borravaló, hiszen a
túra szervezőnek már mindent kifizettünk.
Két Duick antilopot láttunk.
Egyikük alig 5 méterre tőlem, az alacsony növényzetben. A fényképezőt már nem
várták meg.
Estefelé, elállt az eső és
nekiláttam tüzet gyújtani. Csak kívül vizes száraz ágat tudtunk használni. Nem
volt lehetőség száraz fa törzsét ketté hasítva jó anyaghoz jutni.
Teremészetesen szikra vetővel, tampon élesztékkel. Egy fekete hölgy meglátta a
kezemben a tampont. Azt a szörnyülködést, hogy férfi ember kezében ilyet lát.
Nehezen de összejött a tűz, sok füsttel.
A vacsoránkat itt tálalták
fel, jó kora távolságra a konyhától.
Hyrax
Megint sikerült élmény dúsan
eltölteni a napot. Várnak az új
kalandok,
15. 6 szerda
7 óra ébresztő. Reggeli
mosakodás a sátorról, viléda kendővel összegyűjtött harmattal.
Itt kapjuk a reggelinket is.
Egy másik úton, mint ahol jöttünk, felfedezem a tábort jelző kőtáblát. Itt a
hivatalos bejárat.
Nincs más dolgunk, mint
kényelmesen elindulni, mindig csak lefelé. Az erdő szintre érve, letértem az
útról és mellette az elefánt és
kafferbivaly csapásokon mentem. Mindkettejüktől bőven találtam friss, ma
reggeli ürüléket.
Később Josef, látván hogy
engem nem vonz az úton sétálás, levezetett minket egy távolabbi vadcsapásra.
Innét már csak a Sirimon Gat -nél
tértünk vissza a földútra.
Klassz kis séta az
esőerdőben. Zajtalan. Csak 10 lépésnyire maradok le mögöttük, és már nem látom,
nem hallom őket. Sok vadcsapás keresztezi egymást. A tegnap délutáni esőtől
minden nedves. Egy karmos nyom köti le a figyelmemet. Méretét illusztrálva,
mellé teszem a tenyerem és úgy fotózom.
Jobbra lejtős tisztás, rajta vízmosás agyagos
foltja. Megnézem közelebbről.
Kafferbivaly dagonyázó hely
Vissza érünk az útra. Mintha
csak összebeszéltünk volna, Róbert a szervező jön egy kis teherautóval. Visz
minket Nanyukiba, a Simba lodge –ba, ahol egy jó fürdés és tiszta ruha vár
ránk.
A Kaland folytatódik.
Falusi képek
A Hotel, Szalon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése